Hirek

  • 2010. május 7.

    CR Mallorcán emelte a tétet

    Mallorcán aratott 4-1-es gyCristiano Ronaldoőzelmet a Real Madrid labdarúgócsapata a spanyol bajnokság hétközi, 36. fordulójában, így tartva egypontos hátrányát a listavezető Barcelonával szemben. A háromgólos vendégsikerből Cristiano Ronaldo mesterhármassal vette ki a részét.

    Remek formában játszik és a madridiak legnagyobb örömre roppant gólerős a portugál az elmúlt hetekben, vasárnap az Osasuna elleni győzelemből (3-2) vállalt döntő szerepet két góljával, ezúttal a Mallorcát keserítette.

    Pedig a szigetlakók számára jól indult a mérkőzés, hiszen a 16. percben vezetéshez jutottak, ám jött a portugál aranylabdás és a 26. percben máris egyenlő volt az eredmény.

    A második felvonásban az 57., majd a 72. percben is betalált a madridiak első számú életveszélye, így a mérkőzés lényegében eldöntetett. A végszót egy parádés bokamozdulatot követő emeléssel ki más, mint Gonzalo Higuaín mondta ki.

    A „blancók” kétszemélyes támadószekciója már 51 gólnál jár a szezonban. Csapatuk összetermésének több mint a felét (53 százalék fölött) ők ketten hozták össze.

    TE képes vagy egy fontos mérkőzésen szerzett dupla után emelni a téten és a következőn már háromszor mattolni az ellenfelet? Ha igen, akkor Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan TE lehetsz az, aki három nap alatt a második fontos mérkőzésen jelented majd a különbséget!



    Szóljon hozzá valaki!

       
  • 2010. április 30.

    Cristiano Ronaldo, a lerázhatatlan

    A spanyol bajnokság hétvégi fordulójában a Real Madrid a kétgólos Cristiano Ronaldo vezérletével hazai pályán 3-2-re nyert a vezetést kétszer is megszerző Osasuna ellen – a második vendéggólt Vadócz Krisztián szerezte –, így változatlanul egy pont a hátránya a listavezető Barcelona mögött.

    A találkozót követően a portugál aranylabdás alaposan megkritizálta csapata teljesítményét, az övét viszont aligha érheti bírálat. Előbb a 25. percben 0-1-es mérkőzésállásnál egyéni szóló végén egy 16 méterről elengedett lövéssel egalizált – a vendégvédelem több tagja tisztelettudóan behátrált a nagy lendülettel érkező szélső előtt –, majd 2-2-nél, a 88. percben az ő fejese döntötte el a három pont sorsát. Utóbbi nem volt igazi mestermunka, csupán egy kötelező feladat, de jó helyezkedésről és reakcióról tesz tanúbizonyságot az, aki védőit így megelőzve képes ziccerbe kerülni.

    A bajnokságból három forduló van hátra, a Barcelona kétszer otthon, egyszer idegenben lép pályára, ezzel szemben a Real Madrid kétszer vendégeskedik és már csak egy fellépése lesz a Bernabéuban. Viszont a katalánokra vár az egyetlen igazán nagyobb falat, a Sevilla, méghozzá Andalúziában, ami aligha ígérkezik sétagaloppnak, főként a sérült Xavi és Iniesta nélkül.

    A Real viszont az immár 22 bajnoki gólnál járó Cristiano Ronaldo vezérletével – aki méltó társra lelt a 25-nél járó Gonzalo Higuaínban – nem hajlandó feladni bajnoki álmait és állandó nyomás alatt tartja a katalán riválist.

    Téged tisztelnek annyira az ellenfél védői, hogy cseleidtől, lendületedtől tartva behátráljanak előtted? TE képes vagy akár a reakcióidőddel is előnyt szerezni magadnak? Ha igen, akkor csapatod csikorgó gépezetében TE lehetsz az, aki három pontot érően kenőolajozza meg a motort.



    Szóljon hozzá valaki!

       
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12