Hirek

  • 2010. május 31.

    Reményt keltő amerikai győzelem

    Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja 2-1-es győzelmet aratott a Törökország elleni felkészülési mérkőzésen, amely siker a tengerentúliak számára igencsak reményt keltő a közelgő világbajnoki rajt előtt.

    Az amerikaiak nem hiányoztak az első vb-ről, nyolcvan évvel ezelőtt elért harmadik helyükkel azonban olyan magasra rakták önmaguk előtt a mércét, hogy azóta nemhogy elérniük nem sikerült, hanem igazából meg sem próbálkoztak ahhoz hasonló, kiugró szerepléssel: 1954 és 1986 között zsinórban kilenc vb-ről hiányoztak

    Az 1994-es vb-rendezés azonban ismét nagy lökést adott a „soccer-nek”, de még évek kellettek ahhoz, hogy ebben a műfajban is felnőjenek arra a szintre, amely az amerikaiakra a sportban, de az élet minden más területén is jellemző. 1990 óta nem rendeznek nélkülük vb-t: 1994-ben házigazdaként a nyolcaddöntőbe, 2002-ben már a negyeddöntőbe is bejutottak.

    Tavaly a vb főpróbájaként elkönyvelt Konföderációs-kupán bejutottak a döntőbe, bár a mezőny ott erősen foghíjas volt még, az elődöntőben azt az Eb-győztes spanyol válogatottat ütöttek el a továbbjutástól, amelynek 2006 novembere óta az az egyetlen vereség csúfítja páratlan mérlegét. A hétvégén pedig a 2002-es vb bronzérmesét, az dél-afrikai tornáról ugyan lemaradó török ellen győztek 2-1-re, még otthon, Philadelphiában 55 ezer néző előtt.

    Az egygólos hátrányból való fordítás, valamint a siker leginkább a cserepadról beszálló Robbie Findley érdeme, akinek játéka lendületet adott övéinek. Az amerikai győzelmet jelentő két találatot Altidore (59.) és Dempsey (75.) szerezte.

    Ugye TE is képes vagy a kispadról beszállva színt vinni csapatod játékába? És akkor sem esel kétségbe, ha az ellenfélnél van az előny, miközben a tieidet akár már az idő is szorítja? Bizonyítsd be, hogy lehet rád számítani és akkor legközelebb akár a kezdőben is lehetőséget kapsz.



    Szóljon hozzá valaki!

       
  • 2010. május 25.

    Diego Milito, az Inter lottóötöse

    Az olasz Internazionale labdarúgócsapata nyerte a Bajnokok Ligáját, miután a sorozat madridi fináléjában Diego Milito duplájával felülmúlták a német Bayern Münchent.

    A rutin és a fiatalság csatáját ezúttal az előbbi csapat nyerte meg, legalábbis ha a játékos kereteket vesszük figyelembe. Mert a kispadon éppen fordított a helyzet. Ott a bajoroknál ült a rutinosabb szakember, Louis van Gaal személyében, míg a milánóiakat José Mourinho dirigálta. Előbbi az Ajaxszal, utóbbi a Portóval ért fel korábban Európa csúcsára, most a portugálnak sikerült dupláznia. Csapatának pedig tripláznia, tekintve, hogy az Olasz Kupa, illetve a bajnoki cím mellé begyűjtötték a sportág legrangosabb európai klubtrófeáját, ami gyakorlatban a világ legerősebb kupasorozatának is tekinthető. A triplázás példa nélküli volt nemcsak az Internazionale, hanem az olasz klubfutballban is. Egészen 2010-ig!

    Mindhárom sikerben döntő érdemeket vállalt a szezon végi fontos gólok szerzője, az argentin légiós Diego Milito. Számára külön téttel is bírt nemcsak a BL-, hanem a szezon is. A vb-re készülő argentin válogatott keretében hat klasszis csatárt találunk, közülük öten – Diego Milito mellett Lionel Messi, Gonzalo Higuaín, Sergio Agüero és Carlos Tévez – Európában játszanak, mindegyikük évadja kitűnően sikerült. Nem lesz egyszerű bekerülni az argentin válogatott kezdőjébe, Diego Milito most nagy lépést tett a tizenegy felé.

    Miként lehet, Madrid felé is. A nemzetközi sajtó nyílt titokként kezeli hetek óta, hogy José Mourinho a nyártól átveszi a Real Madrid csapatának irányítását. Az Interből két játékost készül magával vinni, a jobbhátvéd Maícont és Diego Militót. A két milánói légiós számára ezért is bírt plusz többlettel a Bernabéu-stadionbeli BL-döntős fellépés. Diego Milito az Olasz Kupa fináléjában (1-0), a bajnoki arany sorsáról döntő utolsó fordulóban (1-0) és a BL-döntőben (2-0) is eredményes tudott lenni, csapata mind a négy gólját ő szerezte. Alighanem tárt karokkal várják Madridban.

    Téged hol várnak tárt karokkal? Szerezz döntő fontosságú gólokat, és a világ legnagyobb klubjainak öltözőajtaja is megnyílhat előtted! Jelentsd TE a különbséget!



    Szóljon hozzá valaki!

       
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12